VI.

 

Igen nevezetes és kitűnő tagja volt a Tomassich családnak a már előbb említett Xavér Ferenc aki 1761 okt. 2-án Fiumében született. Mint gyermek megszereti a katonai pályát, 15 éves korában belép a Bécsi Műszaki Katonai Akadémiába. Az akadémiát szorgalmasan látogatja és nagy tehetséget árul el e tudományok művelésében. Az ötéves akadémiai tanfolyamot kitűnő sikerrel elvégzi. 1771-ben mint hadmérnök kerül ki onnan. Nemsokára tiszté lép elő s beosztják a Józsefvárosi vár építkezést vezető kirendeltségéhez. Már 1793-ban genikorb kapitánnyá lép elő. Mint kapitány Le Quesnoy várának védelmében nagyon kitűnik, a Le Quesnoy várának elestekor azonban a franciák kezébe kerül, kik guillotin általi halálra ítélik.

Szerencsére azonban elbukik a francia rémuralom, ami megmenti őt a haláltól. Tomassich Xavér Ferenc úgy látszik igen jó modorú kedves ember lehetett, mert úgy társai mint feljebbvalói egyaránt nagyon szerették. Különösen szerette őt Le Quesnoy várának parancsnoka Blanc ezredes, aki őt II. Ferenc császárnak és királynak is bemutatta, előadván Őfenségének Tomassich Xavér Ferencnek a vár védelme körül kifejtett bátor és hasznos magatartását. A császár és király ki is nevezi Xavér Ferencet ezekért az érdemekért a hadmérnöki kar őrnagyává.

II. Ferenc udvarában Tomassich Xavéri Ferenc nagy tekintélyre tesz szert. II. Ferenc beosztja őt a szentpétervári követséghez, hol azonban nem sokáig marad, mert megbízást kap, hogy csatlakozzék ahhoz a sereghez, amelyet Oroszország Szuvorov vezérlete alatt Olaszországba küldött Napóleon ellen Ausztria segítségére. Itt beosztották őt Rosenberg orosz gyalogsági tábornok vezérkarába. E háborúban 1800-ban ápr. 1-én ismételten kitünteti magát.

Amikor 1800. ápr. 1-én az olasz Bochetta erődítményt ostromolják a mieink, Tomasssich önként annak a csapatnak az élére állt, mely a godinai Fayle hídját őrizte. E csatába vitézül és bátran harcol, de egy ellenséges golyótól találva súlyosan megsérül. A golyó fiatal mellébe fúródik és oly súlyos sebet ejt rajta, hogy életbe maradásához alig volt remény. Amikor felgyógyul egész életén át mindvégig érzi mellében a golyó által ütött sebet.

1801-ben Tomassich Xavér Ferencet alezredessé nevezik ki. 1802 máj. 5-én az Orosz-Oszrák hadseregben tett kiváló érdemei elismeréséül a Mária Terézia rend keresztjével tüntetik ki s ezzel együtt a magyar bárói méltóságot adományozzák neki. A bárói diploma 1808 július hó 29-én Bécsben kelt, mely Tomassich Xavér Ferenc és Miklós (mint őrnagy) részére állították ki. Tomassich Xavér Ferenc 1805-ben ezredessé, 1809-ben mikor a Palmenuovo-i blokádban vett részt, vezérőrnaggyá lépett elő.

Amikor a Franciák Ausztriából azt a földet foglalták el, amelyből Illiria (Ilirija) királyságot alkották meg Tomassich Xavér Ferencet Magyarországra helyezték, ahol Lipótvár (Leopoldstadt) parancsnoka lett. Ez időben lett neve Horvátországban ismeretes amennyiben ekkor lett segítőtársa báró Knezsevics (Knežević) lovassági tábornoknak, komiszáriusnak az Ausztria és Napoleon között megkötött béke következtében itt rendeződő határügyeknek. E működése elismeréséül nevezik ki Tomassich Xavér Ferencet Zágráb város katonai parancsnokává. Zágráb városa igen fontos szerepet játszott ez időben, mert a határon feküdt Ausztria és a francia Illiria királyság szomszédságában.

Amikor 1813-ban a szövetségesek a Francia hadsereget Lipcse (Lipsko) mellett megverték, s Napóleon szerencsecsillaga lemenőben vala, II. Ferenc császár első gondolata az volt, hogy déli tartományait az ellenségtől megtisztítsa. Tomassich parancsot kap, hogy vonuljon be Dalmáciába, állítsa helyre a rendet és ismertesse el ott a Habsburgoknak törvényes jogait. Tomassich összeállítja a maga hadseregét a határőrvidék ezredeiből. Előre küldi néhány tisztjét közülük Herakovics (Heraković) hadnagyot, aki igen a kezére járt Tomassichnak, mert ez azokat a várakat kereste fel előszőr, ahol tudta, hogy határőrvidéki katonaság is van benne. Ezek a várak természetesen azonnal megadták magukat. Ennek láttára a Herceg-Noviban (Ercegnova), Perastban, Espagnolban és Szentgyörgyben lévő várakban levő határőrvidéki katonaság is megadta magát az angoloknak.

1813. októberében Tomassich 2900 emberrel bevonul Dalmáciába. Október 29-30 közötti éjjelen a likaiakból álló zászlóajjal, melynek parancsnoka Popovics (Popović) volt megjelenik Knin erőd előművénél, és felhívja Knin várának parancsnokát, hogy adja meg magát. A vár parancsnoka a következő napon október 31-én megadja magát mert a katonaság nagy része francia szolgálatban levő határőrvidéki lakosságból került ki. E vár eleste szabad utat enged Tomassichnak az ország belsejébe. Ezután Tomassich Zadar vára felé veszi útját, hogy a várat blokád alá vegye. Nov. 3-án reggel már megjelenik e vár előtt, melyet Roizé francia tábornok védelmez francia és olasz katonasággal. A francia és olasz hadsereg egy részét Roizé Tomassich ellen küldi, ezek azonban belső villongás miatt Dracsevacnál (Dračevac)  visszavonulnak. Az ezt követő napon Tomassich elfoglalja Arbanase falut Zadar mellett. Nov. 4-19-ig rövid megszakításokkal bombázni kezdik ágyukkal és mozsarakkal Zadar várát. A rossz időjárás a bombázást igen gátolja. 19-e után mégis kezdetét veszi a rendszeres ostrom.

Zadar várában is volt horvát katonaság, többnyire likaiak, amikor ezek meghallották, hogy az ő horvát testvéreik körbe kerítették, azonnal azon kezdtek tanakodni, hogyan lehetne ebből a kellemetlen helyzetből kikerülni, és a várat a támadók kezére játszani, mert szívükben valamennyien régtől fogva hűek voltak törvényes királyukhoz és hazájukhoz. Amikor ezt Roizé tábornok megtudja kizavarja  várból a következő kapitányokat: Licsant (Ličan), Meszicsot (Mesić), Grguricsot (Grgurić), Devcsicát (Devčić) és Alsternt azt hívén, hogy ezáltal hű legénységgel lévén körülvéve, a várat megvédelmezheti. E hitében Roizé azonban csalatkozik, mert amikor ugyanis 3 horvát század december 2-án elindult a külső erődítmények felé Pavicsics (Pavičić) Jerko tizedes jelt ad a zendülésre. A három század fegyvert ragad, magához vesz a közeli ágyukat, nyolc ágyút ledob a sáncokba s a kapuk felé siet, hogy mihamarabb kijusson a várból. Amikor Rozié ezt észrevette közébük néhány kartácsot ereszté, s élénk puskatüzet ereszt rájuk. Egy ágyút a kapuban állíttat fel, hogy a kirohanást megakadályozza, e pillanatban azonban az ágyukhoz ugrik Sebail Ferenc ácsmester, aki éppen a kapu zárjánál volt elfoglalva és ezzel a kiáltással "Jobb egynek mint száznak" baltájával szétvágja az ágyú kerekét s míg Sebail számtalan golyótól találva a földre rogy addig a többi legénység kimenekül. Ez alkalommal ötven likai vesztette életét. A várban megmaradt többi horvát-likai legénység látván a zendülést csatlakozik a lázadókhoz, de amikor ebből a legénységből is elvész harminc ember bevonul a kaszárnyába, ahol vitézül védi magát a következő napig december 3-ig. Amikor az osztrák katonaság kirohant a várból s miután Roizé a kaszárnyában maradt katonaságot sem tudta megadásra kényszeríteni, kiengedi őket valamennyiüket fegyverükkel, poggyászaikkal és egy pénztárral együtt a várból. Még az éjjelen elhagyja a várat 60 horvát, kik őrt állottak a várfokon. Amikor Roizé látta, hogy a védekezés hasztalan december 6-án kapitulál és az erre vonatkozó feltételeket Tomassich tábornokkal állapítja meg. A kapitulálás feltételei szerint a franciák kötelezték magukat arra, hogy fegyvereiket lerakják s hogy az osztrákok ellen itt fegyvert nem fognak. A francia katonaságnak ekkor szabad kimenetelt biztosítanak elkisérvén őket egyúttal a legközelebbi francia előőrsökig. Így sikerült Tomassichnak meglehetős könnyű szerrel Zadar várának elfoglalása. Mihelyt Zadar elesett azonnal elhatározza, hogy minden eszközzel Kotor és Dubrovnik várát fogja elfoglalni. December 15-én elküldi ezért Milutinovics (Milutinović) tábornokot mellé adván egy-egy zászlóaj likai és banovaci horvát katonát és egy eszkadron banderiális huszárt, Kotor, Dubrovnik és Tore di Norin79 várak elfoglalására. A vállalkozás sikerül, Tomassich ezután megtisztítja Boka  Kotorskát (Catarroi öbölt, Crnogorce)) is a franciáktól. Elfogja a franciák három tábornokát és azokat elküldi Franciaországba. Zadar elfoglalásánál Tomassich vitézségével és kitűnő magatartásával oly nagy szolgálatot tesz Ferenc császárnak, hogy ezért a császár saját kezűleg Freiburgban 1813. december 26-án kelt levelet ír neki, amelyben a Mária Terézia parancsnoki keresztjét s az altábornagyi méltóságot adományozza neki, s egyben kinevezi őt Dalmácia ideiglenes kormányzójává. 1816-ban kinevezi őt a császár szicíliai Lipót herceg nevét viselő a 22. gyalogezred második tulajdonosává. Ez időtől fogva Tomassich mindhalálig Dalmáciában él és itt is halt meg, mint Dalmácia, Raguza (Dubrovnik),  és Albánia (Cattarói-öböl) kormányzója.

Tomassich Xavér Ferenc, mint Dalmácia kormányzója igen népszerű ember volt. 1831 április hó 4-én Tomassich Zadar várában katonáskodásának 50 éves jubileumát ünnepelte. Az ünnepség április 1-én kezdődött. Ez alkalommal T. E. Gömel egy emlékiratot írt róla: "Zur gloreichen Jubel-Feier, der von Sr. Excell. dem Herrn Civil- und Militar- Gouverneur in Dalmatien, Ragusa und Albanien Franz Xav. Freiherrn von Tomassich am 1. April ruhmvoll erreichten fünfzigjarigen Dienst-Epoche. Begangen in Zara am 4. April 1831.". Ez is mutatja Tomassich Xavér Ferenc itteni népszerűségét.

A jubileum után nemsokára megkapja az I. osztályú vaskorona rendet. Ezen kitüntetésen kívül tulajdonába volt még Tomassich az 1813-14 évi Napóleoni háború tiszti emlékkeresztjének, mert a háborúban vitézül viselkedett. Ezt a keresztet elfoglalt francia ágyúk anyagából öntötték, a kereszt babérkoszorúval van övezve, a kereszt egyik oldalán : "Libertate Europae Asserta" MDCCCXIII. MDCCCXIV. a másik oldalán "Grati Princeps Et Patria" felírás olvasható.

1831. augusztus 12-én halt meg Tomassich Xavér Ferenc Zadarban, nem töltve be  70 életévét.  Gyermekei nem voltak, mert életében sohasem nősült meg.

 

78 Siebmacher, Dalmat. Adel. str. 84. 
79 Geschichte d. Liccaner-Regiments. Msc. Horvátországi levéltárban

 

Tovább a VII. fejezetre